Természetesen ahol van áram, ott bármikor tudsz lámpát gyújtani, akár az éjszaka közepén is.  De a legtöbb lakásban, házban a felszerelt lámpák fénye erős. Elvétve szerelnek fel olyan lámpakapcsolókat, amivel beállítható a fény erőssége. Ez érthető is, hiszen a lámpák az a célt szolgálják, hogy jól lássunk a sötétben. Azonban ha este, már alvás időben megébredünk valamiért és szükségünk lenne világításra, akkor a normál lámpák fénye annyira erősen világít az éjjeli sötétség után, hogy teljesen kiveri az álmot a szemünkből. Másrészt azokat is megébresztheti, akik velünk együtt alszanak. Ezzel szemben egy éjszakai lámpa fénye egyáltalán nem bántó. Az éjszakai lámpa lényege végül is ebben rejlik. Lefekvés előtt bekapcsoljuk és egész este olyan lágy fénnyel világít, ami mellett zavartalanul tudunk aludni. Ha azonban valamilyen oknál fogva megébredünk, akkor az éjszakai lámpa elegendő fényt nyújt, hogy lássuk például a lépcsőfokokat, vagy meg tudjuk nézni, hogy alvó gyermekünnkel minden rendben van-e. Apropó gyermek: az éjszakai lámpa gyerekszobába is kiváló. Mivel sok gyermek nehezen alszik el a sötétben, számukra fontos, hogy legyen némi fényforrás, hogy ne féljenek. Akkor sem, amikor elalszanak, és akkor sem, amikor megébrednek.