A fogorvos látogatás mumus az emberek számára. Nem tudom, ez már a genetikánkban is benne van, vagy csak az első, gyakran igen korai találkozás a fogorvosi fúróval az, ami kialakítja bennünk a félelmet, de az biztos, hogy szinte mindenki, akit ismerek, mióta az eszét tudja, retteg a gondolattól, hogy fogorvoshoz kellene mennie.
Pedig a rendszeres fogorvos látogatással kivédhetjük, megelőzhetjük a komoly beavatkozásokat és ha szerencsénk van, egy két töméssel, fogfehérítéssel, fogkő eltávolítással megúszhatjuk a beavatkozások listáját.
Amikor én még gyermek voltam, minden fogorvos, akivel találkoztam, morcos, rosszkedvű volt, pedig szerintem igen is fontos, hogy az orvos kisugárzása kedves, nyugodt, bizalomgerjesztő legyen.
Édesanyám találta ezt a XI kerületi fogászatot, ahol egyrészt nagyon komoly szakértelemmel dolgoznak az orvosok, másrészt, valahogy olyan megnyugtató náluk lenni, nem is értem, hogy érik el, hogy az ember ne félelemmel gondoljon arra, hogy fogorvoshoz kell mennie, de elérik és ez a lényeg.
Ez a fogászat újbuda területén van, ami nekem nincs közel, de soha többet nem megyek máshová! A XI kerületi fogászati rendelője a Kondorosi fogászatnak, kellemes, tiszta és jól felszerelt. Ez a fogászat újbuda a legjobb választás, mindenkinek, aki fogorvost keres, még Debrecenből is csak ide jönnék!